Az ókori világ hét csodája hét lenyűgöző építmény, melyek listája megtalálható Bizáci Philón, Szidóni Antipatrosz, Diodórosz, Hérodotosz, Sztrabón, és Kürénéi Kallimachos, és más ókori történetírók műveiben. Szent Béda és más középkori történetírók is összeállíltották a saját listájukat. Az általánosan elfogadott lista az alábbiakat tartja az ókori világ hét csodájának:
- a gízai nagy piramis
- Szemiramisz függőkertje
- az olümpiai Zeusz-szobor
- az epheszoszi Artemisz-templom
- a halikarnasszoszi mauzóleum
- a rodoszi kolosszus
- a pharoszi világítótorny
Az ókori világ hét csodáját először Bizánci Philón (i. e. 3. század) gyűjtötte össze i. e. 225-ben egyfajta themata-ként (ami görögül nagyjából "nézni való dolgokat" jelent, ma látványosságként hivatkoznánk rájuk) a hellén világ utazóinak szánt A hét csodáról című művében. Philón és Szidóni Antipatrosz (i. e. 2. század) listáján az alexandriai világítótorony helyett Babilon falai szerepelnek, Diodórosz (i. e. 1. század) viszont mint a hetet felsorolja Bibliotheca historica ("Történeti Könyvtár") című művében. Kevesebb mint 60 évig állt egyszerre mind a hét csoda, és ma már csak a gízai nagy piramis létezik.
Az ókori világ hét csodájáról nincs egy egyetemes, általánosan elfogadott, "autentikus" lista. Philón listája is minden bizonnyal korábbi írásokon alapul, és egyáltalán nem biztos, hogy Philón a saját élményeire hagyatkozott. Philón mérnökként dolgozott az alexandriai könyvtárban, ahol A hét csodáról című művét írta. A mű olyan népszerű volt, hogy eredetiben vagy másolatban Bizáncba vitték, ahol további másolatokat készítettek róla, amiket aztán a szellemi élet központjaiként működő városokba továbbítottak. Így maradt fenn a lista Béda (673-735) idejéig és élte túl a nagy piramis kivételével az összes csodát. Az általánosan elfogadott hét csoda eredetéről John és Elizabeth Romer a következőket írja:
Ahogy az a közérdeklődés tágyát képező dolgok esetében lenni szokott, az ókori világ hét csodáját számon tartó lista pontos eredete az idő homályába vész. Az ókori írásokban rengeteg utalás szerepel, de az írások többségéről nem tudjuk biztosan hogy ki és mikor írta, és azt a benyomást keltik, hogy az ókori világ hét csodája éppen olyan jól ismert és éppen olyan kevéssé dokumentált volt az ókorban, mint napjainkban. Az első megbízhatóan datált, írásos formában fennmaradt, a hét csodát felsoroló teljes modern lista kevesebb mint négyszáz éve, 1608-ban Itáliában készült, de a lista hét eleme ezután sem volt fix, egészen a könyvnyomtatás és a közoktatás széles körű elterjedéséig a múlt században. (ix-x, saját fordítás)
Béda listája sem követi a normát, ugyanis a római Capitolium és a hérakleiai színház is szerepel rajta. Még az ókori történetírók sem értettek egyet abban, hogy melyik csodák szerepeljenek a listán, de úgy tűnik, hogy a ma elfogadott, a Földközi-tenger körül nagyjából i. e. 2560 és 280 között épült, hét csodát egyikük sem tartotta volna érdemtelennek.
A gízai nagy piramis
A gízai nagy piramis az egyiptomi Kheopsz (más néven Hufu) fáraó számára épült i. e. 2584 és 2561 között és mintegy 4000 évig volt a világ legmagasabb épülete. Valószínűleg az utóda, Kephrén fejezte be i. e. 2560 körül. A piramis 146 méter magas, 230 méter az alapja, és több mint kétmillió kőtömb felhasználásával épült.Komolyabb ásatásokat csak a 18. század végétől, 19. század elejétől végeznek a piramis beljesében, az ókori írók nem tudtak a mai látogatókat lázban tartó, a piramis belsejében megbúvó érdekességekről. Tökéletes szimmetriájával és kivételes magasságával maga az építmény is lenyűgöző látványt nyújtott az ókori látogatóknak. Diodórosz idejében még legalább részlegesen meglehetett a piramis bevonata és a fehér mészkő ragyogása mérföldekről látható lehetett.
Szemiramisz függőkertje
Szemiramisz függőkertjét - már ha egyáltalán létezett a leírásoknak megfelelő formában - II. Nabukodonozor építtette a feleségének i. e. 605 és 562 között. Diodórosz művében egy automata öntözéssel ellátott, 23 méter magas, egzotikus növényekkel és állatokkal teli teraszos kertről olvashatunk. Diodórosz azt állítja, hogy Nabukodonozor feleségének, a méd Amüthisznek, hiányoztak a szülőföldjéről ismert hegyek és virágok, és a király a felesége honvágyát akarta enyhíteni azzal, hogy egy hegyet építtetett neki Babilonban.
A babiloni források azonban nem említenek semmi ilyesmit és Hérodotosz (i. e. 484-425/413 körül) sem tesz említést róla Babilon leírásakor, ezért sokat megkérdőjelezik, hogy a függőkert létezett-e egyáltalán. Hérodotosz más eseményeket, történelmi alakokat és helyeket is kihagy a leírásaiból, és kétséges hogy egyáltalán járt-e Babilonban. Diodórosz, Philón, és Sztrabón azonban egybehangzóan állítják, hogy a függőkert létezett, de előfordulhat, hogy összekeverték Babilont Ninivével, ami viszont híres volt a kertjeiről és parkjairól. A függőkert, ha létezett, egy földrengés során semmisülhetett meg valamikor az i.sz. 1. század után.
Az olümpiai Zeusz-szobor
Az olümpiai Zeusz-szobor Pheidiasz alkotása volt (a híres görög szobrászt az ókori világ legjobbjaként tartották számon az i. e. 5 században, az athéni Parthenon és az ottani Athéna-szobor is az ő munkája). A szobor a trónján ülve ábrázolta Zeuszt. Elefántcsont bőrével, arany köpenyében, a 12 méter magas szobor lenyűgöző látványt nyújthatott az olümpiai Zeusz-templomba érkezők számára. Pauszaniasz (i. sz. 110-180), az ókori utazó és történetíró, így írja le a szobrot, amire csak "az isten" néven hivatkozik:
Az aranyból és elefántcsonból készült isten egy trónon ül. A fején egy olívahajtásokat formázó koszorú van. A jobb kezében egy szintén aranyból és elefántcsontból készült Győzelem szobrocskát fog, ami egy szalagot tart és koszorút visel. Az isten bal kezében egy nemesfémekkel díszített jogar van. A jogaron egy sas ül. Az isten szandálja aranyból készült, akárcsak a palástja. A palástra fehér liliomokat és állatokat hímeztek. Az ébenfa és elefántcsont koronát arany és drágakövek díszítik.
(Görögország leírása, 5. könyv. I.xi., 1-2 / Romer, 1, saját fordítás)
Az olümpiai Zeusz-szobrot rendszeresen lélegzetelállítónak írják le. Ennek ellenére nem mindenki lelkesedett a hatalmas szobor láttán. Sztrabón, az ókori földrajzi és történetíró (i. e. 64 - i. sz. 24), a következőket írja:
Bár a templom igen nagy volt, mégis mintha hibát követett el volna a művész az arányosság tekintetében, amennyiben ülő alakban ábrázolta, s mégis majdnem a födémet érte fejével, úgyhogy a szemlélőben azt a gondolatot keltette, hogy ha egyenesen fölállana, leütné a tetőzetet. (Geógraphika, VIII. könyv, 3.30. ford.: Dr. Földy József)
Az olümpiai templom pusztulása a kereszténység elterjedése utánra tehető, miután az olümpiai játékokat pogány rituálénak nyilvánították és betiltották. A szobrot Konstantinápolyba vitték, ahol később, valamikor az 5. vagy a 6. században egy földrengésben megsemmisült.
Az epheszoszi Artemisz-templom
Epheszosz, a kis-ázsiai görög kolónia, Artemisz-templomának megépítése több mint 120 évig tartott, a lerombolásához azonban egyetlen éjszaka is elég volt. A templom i. e. 550-ben készült el, kb. 129 méter hosszú és 69 méter széles volt, és 127 nagyjából 18 méter magas oszlop tartotta. Lüdia mesésen gazdag királya Kroiszosz (Krőzus) építtette, aki soha nem fukarkodott a pénzzel, így (Hérodotosz és más történetírók szerint) a görög Artemisz istennőnek szentelt templom valóban olyan csodásan sikerült, hogy az összes író egyöntetűen a világ valaha épített egyik leggyönyörűbb épületének tarotta.
I. e. 356. július 21-én egy Hérosztratosz nevű ember felgyújtotta, állítólag pusztán azért, mert így akart hírnévre szert tenni. Az epheszosziak úgy döntöttek, hogy egy ilyen ember nevének nem szabad fennmaradnia, de Sztrabón érdekességképpen lejegyezte az incidenst. Nagy Sándor, aki azon az éjszakán született amikor a templom leégett, később felajánlotta, hogy újjáépíti a templomot, de az epheszosziak visszautasították a nagylelkű felajánlást. A régi helyén egy kevésbé fényűző templom épült Nagy Sándor halála után, de ez az épület a gótok pusztításásnak áldozatául esett. Ismételt újjáépítést követően, a templomot végül Aranyszájú Szent János keresztény követői rombolták le i.sz. 401-ben.
A halikarnasszoszi mauzóleum
Az i. e. 351-ben épült halikarnasszoszi mauzóleum Mauszólosz, perzsa szatrapa sírja volt. Mauszólosz Halikarnasszoszt (Bodrum a mai Törökország területén) választotta fővárosául, és szeretett feleségével, Artemisziával, mindent megtett azért, hogy páratlan szépségű legyen a hely. Amikor Mauszólosz i. e. 353-ban meghalt, Artemiszia nagy uralkodóhoz illő végső nyughelyet szeretett volna építeni neki. Két évvel Mauszólosz után, Artemiszia is meghalt, az ő hamvait is a mauzóleumban helyezték el (C. Plinius Secundus feljegyzései szerint a munkálatok Artemiszia halála után is folytatódtak, egyrészt az iránta érzett tiszteletből, másrészt mert az építők tudták, hogy ezzel megalapozhatják a hírnevüket)
A szobrokkal gazdagon díszített síremlék mintegy 41 méter magas volt. Földrengések sorozata rombolta el és több száz éven át, egészen 1494-ig, romokban hevert, amikor végül teljesen elbontották és köveit a máltai johannita lovagok bodrumi várához használták fel (ahol ma is láthatók). A 'mauzóleum' szó Mauszólosz sírjából ered.
A rodoszi kolosszus
A rodoszi kolosszus Héliosz napisten (Rodosz szigetének védelemezője) i. e. 292 és 280 között készült szobra volt. 33 méteres magasságával a rodoszi kikötőben állt, és a művészi ábrázolásokkal ellentétben, egy talpazaton állt mindkét lába (akárcsak az általa ihletett new yorki Szabadság-szobornak az Egyesült Államokban), nem a lábai között lehetett behajózni.
A szobor a Démétriosz i. e. 304-es sikeretelen ostromának állított emléket. Démétriosz az ostromfegyvereinek nagy részét hátrahagyta, minegy 300 tálentum (kb. 360 millió dollár vagy 125 milliárd forint) értékben, ebből a pénzből épült a kolosszus. A szobor csak 56 évig állt, mielőtt i. e. 226-ban lerombolta egy földrengés. Több mint 800 évig romokban hevert, de Sztrabón szerint még így is turistalátványosságnak számított. Plinius azt állította, hogy még a kolosszus egy ujja is nagyobb volt, mint az akkoriban szokásos szobrok. Theophanész történetíró állítása szerint a szobor bronz maradványait végül "egy edesszai zsidó kereskedő" vásádrolta meg i. sz. 654 körül, aki 900 teve segítségével elszállította, hogy beolvasszák.
Az alexandriai világítótorony
A Pharos szigetén épült, közel 134 méter magas alexandriai világítótornyot I. Ptolemaiosz Szótér építtette. Az építkezés valamikor i. e. 280 körül, II. Ptolemaiosz Philadelphosz uralkodása alatt, fejeződött be. A világítótorony volt (a piramisok után) a harmadik legmagasabb emberi alkotás a világon, és a tengerről akár 35 mérföld távolságból is látható volt a fénye (nappal egy tükör tükrözte vissza a nap sugarait, éjjel pedig tűz égett benne). A négyzetes alapon nyugvó nyolcszögletű épületet kerek tető koronázta, és mindenki, aki látta a fénykorában egyetértett abban, hogy a szépségét nehéz szavakba foglalni. A világítótorony súlyosan megsérült 956-ban egy földrengésben, majd 1303-ban és 1323-ban további károkat szenvedett, míg végül 1480-ra teljesen megsemmisült. Jelenleg a Qaitbey-erőd áll a világítótorony helyén, ami a 15. században épült, részben a világítótorony köveinek felhasználásával.
![Lighthouse of Alexandria [Artist's Impression]](https://www.worldhistory.org/img/r/p/750x750/7615.jpg?v=1706638329)
Záró gondolatok
Az ókori világ hét csodája semmi esetre sem tekinthető egy közmegyegyezésen alapuló, a kor legcsodálatosabb épületeit összefoglaló listának. Sokkal inkább egy a helyi látványosságokról készült modern turisztikai prospektusra emlékeztet. Hagyományosan a fenti remekművek szoktak a listára kerülni, Diodórosz listája nyomán, de Bizánci Philón és Szidóni Antipatrosz lehagyta az alexandriai világítótornyot a listáról, és sok más író sem értett egyet abban, hogy mi is tekinthető "csodának" és mi az ami csak egy érdekesség. Például, Hérodotosz az egyiptomi hawarai labirintust sokkal lenyűgözőbbnek találta, mint a gízai piramisokat:
Ezt magam is láttam és nagyszerűsége válóján leírhatatlan. Mert ha valaki összefoglalná, a mit a görögök 'alakban és művekben fölmutattak, kevesebb fáradságnak és költségnek tűnnék föl, mint ez a labyrinthus ; habár az ephesosi és samosi templom említésre méltó, és a pyramisok is leírhatatlanok, mert mindegyikük fölér sok nagyszerű művel. De a labyrinthus a pyramisokat is fölülmúlja.
(Herodotos történeti könyvei, II. 148. ford.: Geréb József)
Reconstructions of the Seven Wonders of the Ancient World
Abban sem volt egyetértés, hogy melyik építészeti remekmű a legcsodálatosabb, ahogy az Szidóni Antipatrosz írásából is látható, amikor az Artemisz-templomot dícséri:
Láttam Babilon bevehetetlen falait, melyek mellett kocsiversenyket tartanak, és Zeuszon, Alpheusz mellett láttam a függőkertet, láttam Héliosz kolosszusát, a hatalmas, piramisoknak nevezett mesterséges hegyeket, és Mauszólosz óriási sírját, de amikor megpillantottam Artemisz a felhők fölé tornyosuló szent házát, a mind eltörpült az árnyékában, mert az Olümposzon kívül még a nap sem látott nála különbet.
(Greek Anthology, IX.58, saját fordítás)
Ahogy azt már megjegyeztük, Antipatrosz a világítótorony helyett Babilon falait említi, és többek között Kürénéi Kallimachos (i. e. 310-240 körül) is a hét csoda közé sorolta a babiloni Istár-kaput. Ennek ellenére napjainkban "hivatalosan" Diodórosz listáját tekintjük az ókori világ hét csodájának. Bár más helyszínek is felkerültek a "csodák" listáira, abban minden szerző egyetért, hogy a régi idők istenekhez méltó remekművei nem merülhetnek a feledés homályába.
